2013. október 31., csütörtök

A huncut tündérmese

Laurell K. Hamilton: Árnyak csókja (Merry Gentry 1.)

Meredith Gentry tündérhercegnő. Mégpedig nem is akármilyen hercegnő. Az amerikai Unseelie tündérudvartartás királynőjének az unokahúga, ráadásul halandó. Ha pedig még ez sem volna elég, párszor megpróbálták már eltenni láb alól, ezért az emberek világában húzza meg magát Los Angelesben egy fay és természetfeletti ügyekkel foglalkozó nyomozóirodában.

Egy bonyolult eset kapcsán viszont Merrynek még felocsúdnia sincs ideje a sokkból, hogy majdnem megerőszakolták, visszaadta egy fókaembernek a bőrét és hogy egy széttrancsírozott tetem mellett találták egy bűnügyi helyszínen, máris az Unseelie udvartartásban találja magát mint leendő trónörökös. Nem is kell mást tennie ezért a pozícióért, csak sorra ágyba bújni a királynő testőreivel és három éven belül minél hamarabb gyermeket nemzeni. Sokan kívánják azonban még  Merry vérét oltani az újonnan kibontakozó képességei ellenére…

Már olvasom egy ideje Hamilton másik sorozatát, az Anita Blake könyveket, és nagy rajongója vagyok a műveinek, ezért régóta szerettem volna elkezdeni a tündéres sorozatát is. Egy egyetemi barátnőm adta kölcsön olvasni az első kötetet, miután egy vonatúton keresztül beszélgettünk a könyvekről és megállapodtunk, hogy nagyon hasonló az érdeklődési körünk az olvasmányok terén.
Az Anita Blake sorozatról alapból az a véleményem, hogy véres darabolós sorozat, kevés erotikával, mire Rebeka megnyugtatott, hogy a Meredith Gentry sorazatban annál több szex van hogy pótolja.
Igaza volt…

Kb. az első 30 oldalon belül megejtjük az első „majdnem szexet” és az első gyilkosságot is a klasszikus hamiltoni realitással. Majd sorra halmozódnak az élvezetek, a gyilkossági kísérletek, a hosszú hajú lenge öltözetű pasik és a sima csókjelenetekről már ne is beszéljünk. A történet nem túl jelentőségteljes a sok akció és erotika mellett, összefoglalva a művet Meredith lelepleződik és ezért vissza kell mennie az udvarhoz, ahol viszont már nem akarja a királynő meggyilkolni, ha lesz olyan kedves és eleget tesz a kívánságának. A könyv 430 oldalon ennek a taglalása, a főbb szereplők és helyzetük megismerése és váltakozása, Merry képességeinek kialakulása és hogy vannak ellenségei az udvarban, pl. Cel a királynő fia. Na meg sok kufircolás...

De hát, nem is emiatt szeretem az írónőt, hanem azért mert a karaktereit könnyű megkedvelni (a jókat személy szerint), pl. Galen és Doyle az abszolút kedvenc. Mert kellően érdekesen fűzi a szálakat, bár ebben a családfát és a tündérek birodalmát elég nehéz volt eleinte követnem, csak utalások voltak benne Merry halandó voltára és hogy miért akarták a halálát, majd a közepe-vége táján lassan alakul ki a kerek történet. Mert a főszereplők talpraesettek és mert nem várok többet tőle egy akciódús erotikus fantasyregénynél.


 

2013. október 26., szombat

"Abraham lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek" Teremtés könyve 17:5

Seth Grahame-Smith: Abraham Lincoln a vámpírvadász

Nem is olyan régen olvastam el az Abraham Lincoln titkos életéről szóló könyvet, miután sikeresen hozzájutottam egy könyvtári példányhoz.
Előbb láttam a mozifilmet. A film happy endes. Tehát a könyv olvasásánál nagyban befolyásolt az-az érzés, hogy csak azért olvasom mert a film egy könyvadaptáción alapul. Sokat számított persze az olvasás előtt az is, hogy olvastam Grahame-Smith másik Magyarországon is megjelent könyvét a Büszkeség és balítélet, meg a zombikat; ami nemcsak gusztustalan volt, de páratlanul ötlettelen és nem kevésbé inkább kigúnyolása egy világklasszis regénynek.
De mindezekkel ellentétben nagyon érdekelt a könyv, mert a filmnél csak ültem a moziban és pislogtam a meglepetéstől és a fordulatoktól. Egyszóval a filmet IMÁDOM! :D
Tegnap néztem amúgy újra végig!

A történetről annyit, hogy Abraham Lincolt nemcsak elnök volt, családapa és a polgárháború megvívója, hanem mindezek mellett vámpírvadász is, aki az Egyesült Államokban az emberek országáért harcolt a vámpírokkal szemben fejszével a kezében.

Felfoghatjuk a művet egy életrajzi naplóregényként is, és amivel igazán elnyerte a szívemet, az hogy olyan világot teremtett a vámpírok bevonásával a polgárháborúba, ami teljességgel elhihető, és a könyv ezt kellően realisztikusan is tálalja.

SPOILER!
Igenis meggyőzhető az ember afelől, hogy a vámpírok azért állnak a déli rabszolgatartók oldalára, mert a rabszolgák eltűnése és élelemként végzése megoldja a vámpírok tálálkozásának problémáját csendben és titokban.
Abraham arra jön rá, hogy ha a rabszolgákat fölszabadítják, nem tudnak titokban gyilkolni a vámpírok és élősködni az emberiségen. Ezért indul a választásokon.

Az író szépen csendben Lincoln életébe beépítette a vámpírokat, az első megismerkedéstől kezdve (megölik az anyját), a végkifejletig. Abe bosszút akar állni az édesanyja gyilkosán, aki vámpír, de erre csak akkor jön rá, amikor egy Henry nevezetű idegen megmenti az életét, majd megtanítja, hogyan kell kűzdeni a halhatatlanok ellen. Henry mindig levélben küldi azoknak a vámpíroknak a nevét és címét, akik feltűnően gyilkolnak az Államok szerte, Abe pedig éjszakánként veszi a fejszéjét és levadássza őket. Egyszerre él tehát éjszakai életet vadászként, és tölti a nappalait politológiával és munkával, addig, amíg elnökké nem választják és másmilyen úton kell megvívnia a csatáit.

A film nagyon sokban eltér a könyvtől, nem véletlen hogy nekem jobban a szívemhez nőtt. Először is a könyv sokkal életszerűbb, kevésbé kalandregényes. Abe mellett sorra halnak meg a szerettei, az édesanyja először, majd az édesapja, később a szerelmei, a barátai és a gyerekei is. A filmbe csak Willie-t a kisfiát látjuk. A felesége nem bírja elviselni a gyászt, megőrül, ezeken kívül a kedvenc jelenetemet sajnos csak a filmbe rakták bele, amikor beolvasztják az ezüstöket és elviszik a hadsereghez harcolni a vámpírok ellen. Az zseniális rész! Illetve a halhatatlan fogalmát is másképpen értelmezik a könyvben. Hála Henry-nek, Abe társának!

Számomra egyszer olvashatós a könyv, filmen viszont még biztosan megnézem egy párszor!

"A legendák felülírják a történelmet, az önzetlenség az erőszakot, a szárnyaló beszédek a néma tetteket. A történelem pusztán a csatára emlékszik, a vért elfelejti. Akárhogy is emlékszik rám a történelem, ha emlékszik egyáltalán, az csupán töredéke az igazságnak. Akárki is vagyok, férj, ügyvéd, elnök, minden erőmmel a sötétség ellen harcoltam."


2013. október 25., péntek

Mai alkotó tevékenységem... (Halloween)

This is Halloween! :D (Lassan eljön!)



Mivel akkor nem leszek gép közelben, mert KÖMT-ön leszek, azaz Kreatív Őszi Művészeti Találkozón, amit a Magyar Tolkien Társaság szervez, nem fogok tudni megemlékezni róla. Utána ugyan fogok a találkozóról írni, de most egy kicsit előre vetítek erre az átvett amerikai ünnepre.

Eredetileg a Halloween egy angolszász  hagyományra vezethető vissza, amit az első telepesek vittek át magukkal az Újvilágba. Okt. 31 éjszakája az a nap, amikor a halottak (a másvilág)és az emberek világa a legközelebb esik egymáshoz és a legvékonyabb a határvonal a kettő között.
A Halloween lényege a máglyákkal, ijesztő maszkokkal és  jelmezekkel a halottakról szóló megemlékezés, de legfőképpen a két világ határán mozgó szellemek, (akik át szeretnének jutni a mi világunkba), elijesztése volt.

Szeretném tisztázni hogy Halloween nem egyenlő a mi Mindenszentek ünnepünkkel, mivel Halloween Mindenszentek előestéjén Október 31.-én éjszaka van, Mindenszentek November 1. és Halottak napja pedig 2..

Akkor egy kicsit a mi kultúránkról is...
Én nagyon szeretem az angolszász hagyományt (nem a csokit vagy csínyt verziót), hanem az eredetit, mert jó beöltözni évenként 2x (a másik a farsang). Meg hát ilyenkor lehetek igazán boszi elememben, arcot pingálhatok, meg hajat színezhetek. :D
De megtartom a népem szokásait is, mert jó ha tudjuk, hogy a magyaroknál hasonló okból kifolylag alakult ki a Busó járás, és mellette rengeteg szép és tartalmas néphagyományunk, ünnepünk van, ha egy kicsit is vesszük a fáradságot és utánajárunk. Nekünk nincs Halloweenünk, de leginkább azért nincs, mert az ősmagyarok nem féltek a halottaiktól. Népünket egészen más halottkultusz jellemezte mint mondjuk a mexikóiakat, vagy a keltákat. A magyarok békében éltek a szellemvilággal, ősapáik, ősanyáik szelleme segítette őket, sőt még a temetkezési szokások is arról árulkodnak, hogy a cél a végső nyugalom volt, ahonnan nem fognak visszatérni. Nem véletlen, hogy kísértethistóriáink sem nagyon maradtak fönn a köztudatban.

Boszi énem a magyar hagyományokban hisz, de azért Halloween ünnepén nagyot fogok bulizni a barátokkal talpig öltözetben! :D



Ma délután pedig kifaragtam az idei töklámpásunkat otthon! Majd kirakom az erkélyre, hogy világítson az utca felé. Íme az eredménye!


Könyvmoly párbaj újratöltve

Wow!
Tegnap jelentkeztem a 2014-es Könyvmoly Párbajra!
http://konyvmolyparbaj.blogspot.hu/
A 11 könyves listával kezdek, mivel idén próbálom megdönteni a 100 olvasást, 11 könyv biztosan bele fog férni az időmbe. :)
Várhatóan ezekről fogok írni a továbbiakban ajánlót!

1. George R. R. Martin: Lázálom
 
A Megdöbbentő
Nem hallottam eddig Martin vámpíros könyvéről, pedig már megjelent hazánkban egyszer. Az új kiadást viszont máris előjegyeztem a Trónok harca olvasása után, és kiváncsian várom!

Amikor a nappal éjre vált, az alkonyat baljós homályban a borzalom álmai kúsznak elő. Az est leszálltával fehér szellem-hajó indul útjára a Mississippi vérszínű habjain: fedélzetén egy ősi faj tagjai keresik szabadulásukat a vér béklyójából és a megváltást szentségtelen létükre, ám küldetésüket nemcsak fénylakó emberek akadályozzák, de népük leghatalmasabbjai is… A Lázálom úgy tűnik ki ragyogó mivoltában a többi rémregény közül, ahogyan a hold kísérteties fénye tündököl a Mississippi hullámai fölött. Elegáns, izgalmas és a klasszikus regényírás legjobb hagyományait felelevenítő mű, amelyet képtelenség letenni, mielőtt a végére érnénk: magával ragadó miliője, pokoli irama és élénk, vibráló karakterei a legjobb vámpír-regénnyé teszik, ami valaha is született. George R. R. Martin regénye nem csupán nagyszerű – eredetiségével zseniális történetével, utánozhatatlan stílusával mindent felülmúl, amit eddig a vámpírokról írtak.

 
 2. Bram Stoker: Drakula

A Klasszikus
Újabb vámpíros remekmű, csak ez már beírta magát a történelembe! Régi elhatározás hogy régi horrorirodalamat fogok olvasni (eddig Lovecraft, Poe és Mary Shelley van kilőve).

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Drakula vagyok; legyen üdvözölve házamban, Mr. Harker!” Ezekkel a szavakkal mutatkozik be Bram Stoker klasszikus történetében a gróf Jonathan Harkernek, az egyik főhősnek.
A regényirodalom egyik leghíresebb bemutatkozását nemcsak az olvasók fújják bő évszázada – 1897-es angliai megjelenése óta a Drakulá-t nem győzik újranyomni –, de színpadi és filmszínészek is tucatszám. Lehetetlen úgy olvasni a semmi jót nem ígérő invitálást, hogy ne lássuk közben Lugosi Bélát, Christopher Lee-t vagy Gary Oldmant, vagy ne halljuk gondolatban egy súlyos várkapu nyikorgását. Drakula, aki beinvitál, rögtön felismerhető vékony sasorráról, „fennhéjázón öblös” homlokáról, főleg pedig „sajátságosan hegyes” fogairól, amik „kiálltak az ajkak közül, amelyeknek feltűnő pirossága ily élemedett korhoz képest megdöbbentő életerőt mutatott”. Ekkor még nem tudja szegény Harker, hogy házigazdája nem szimpla baljós mágnás, hanem igazából egy négyszáz éves vámpír.

Harker, a fiatal angol ügyvéd azért utazik a Kárpátok közé, a hátborzongató várkastélyba, hogy nyélbe üsse Drakula London melletti ingatlanvásárlását. Nem is sejti, miféle szörnyűséget szabadít ezzel a világra: a vámpír gróf ebben a nyugati metropolisban akar újabb áldozatokat szedni, újabb – élőhalott – segítőtársakat toborozni. Miközben Harker a romos várban senyvedve tervezi reménytelennek tűnő menekülését, Drakula kísértethajója máris Anglia felé közeleg, ahol két ártatlan fiatal nő készül a boldog házaséletre. Az egyik éppen Mina, Harker menyasszonya… Barátaiknak, egy ifjú angol és egy idős holland orvosdoktornak, egy angol főnemesnek és egy amerikai kalandornak minden bátorságukra és leleményességükre szükségük lesz, hogy elháríthassák ezt a pokoli támadást.


3. Marissa Meyer: Cinder
A modern tündérmese
Nem tudom mi fog kisülni Hamupipőke és a kiborg világ kereszteződéséből, szóval nagy kérdőjel van a fejemben.

126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.


4. Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta

 Az Azonnali szerelem
Megláttam a borítóját, elolvastam az ajánlóját, és rögtön beleszerettem. Alig várom hogy megjelenjen magyarul! Lovak, szerelem és kaland...

A Skorpió Vágtát november elején rendezik. A lovasok mindent elkövetnek, hogy megzabolázzák tengeri lovaikat, és célba jussanak.
Van, aki túléli.
Van, aki belehal.
Idén a tizenkilenc éves Sean Kendrick a címvédő bajnok. Nem a szavak embere, és ha fél is, mélyen hallgat róla.
Puck Connolly más. Soha nem gondolta, hogy egyszer majd indulni fog a Skorpió Vágtán. De a sors úgy hozza, hogy kénytelen benevezni a versenyre – egyedüli lányként. Sejtelme sincs, mi vár rá.
A nagysikerű Shiver-trilógia szerzője, Maggie Stiefvater, megint megmutatja, milyen az, amikor a szerelem és az élet komoly akadályokba ütközik, és csak az marad életben, akinek a helyén van a szíve. A Skorpió Vágta minden olvasó számára felejthetetlen élményt nyújt.


5. Kim Harrison: Boszorkányfutam

A vagány boszorkányos
A pokoli báléjszakák című novelláskötet óta szeretnék olvasni mást is Harrisontól, nem csak a Madison Avery és a Nagy Kaszás című novelláját, és most hogy megjelenik új kiadásban a Boszorkányfutam mindenképpen meg fogom venni. Meg hát persze éljenek a boszorkányok!

Rachel Morgan, a boszorkány, az Inderland Biztonsági Szolgálat egyik legjobb fejvadásza volt. A vadászterülete Cincinnati városa, egy sötét, alternatív Földön, ahol vámpírok, farkasemberek, tündérek, koboldok élnek és járnak az emberek között, némelyek álruhában, némelyek teljesen nyíltan, nem titkolva valódi természetüket.
Rachel Morgan elől egyetlen gonosztevő sem menekülhetett, akár boszorkány volt, akár vérfarkas, akár tündér, akár élőhalott. Ám valami megváltozott. Kezdetben úgy tűnik, csupán a szerencséje hagyta el, és ezért vall egyre gyakrabban kudarcot, s felettesei ezért bízzák meg egyre megalázóbb feladatokkal.
Amikor aztán legfrissebb zsákmányával, egy minden hájjal megkent kobolddal éppen a Szolgálathoz tart, a lény felajánlja neki, hogy szabadságáért cserébe teljesíti három kívánságát. Rachel rádöbben, hogy itt a kiváló alkalom arra, hogy egyszer és mindenkorra változtasson az életén, legfőképpen azzal, hogy otthagyja a Szolgálatot. Ezzel alaposan magára haragítja a Szolgálat amúgy sem vajszívű vezetőit. Így rövidesen azon kapja magát, hogy korábbi fejvadász társai ezúttal őrá vadásznak, s ebben a játszmában már nem csupán a szabadsága, de az élete a tét…


6. J. A. Redmerski: A soha határa

A New Adult
Csak molyos ajánlás alapján new adult kategóriában, hogy ne csak kamaszokról olvassak.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
 
Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.
A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?


7. Holly Black: Átokvetők - A fehér macska

A legrégebb óta várt
Gigi könyvajánlója óta tudom, hogy szeretném elolvasni, neki megbízom az ízlésében. Az évek során, amióta olvasom a blogját bebizonyosodott, hogy fantasy irodalom terén nagyon hasonlít az ízlésünk abban, hogy mi számít jónak. És végre magyarul is megjelenik!

Cassel átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lillát.
Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lillával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.


8. Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet

A mese
Szeretek meséket olvasni, na! (Most is vettem egy antikvár skandináv mesegyűjteményt). :)

Szeptember egy kislány, aki kalandokra vágyik. Amikor a Zöld Szél és egy Leopárd Tündérföldre invitálja, természetesen elfogadja a meghívást. (Te talán nem tennéd?) Tündérföldön azonban nagy a zűrzavar, és egy tizenkét éves kislányra, egy könyvszerető sárkánygyíkra és egy Szombat nevű, különös és majdnem emberi kisfiúra hárul a feladat, hogy legyőzzék a gonosz Márkinőt, és helyreállítsák a rendet.
Catherynne M. Valente részletekben kezdte el közölni Szeptember kalandjait az interneten; a történet rengeteg rajongót és az évtized legjobb netes írásművének kijáró Culture-Geek díjat hozta el számára.

„Őrült, ínyenc hancúrozás ez a mese – tele furcsaságokkal, szeszéllyel és örömmel.” – Holly Black, a Spiderwick krónikák írója


9. Leiner Laura: Bábel

Az újra kamasz
Az SZJG-t idén olvastam végig, nagyjából felnőtt fejjel, és azóta rajongója vagyok Laura stílusának. Voltak zökkenések, hullámvölgyek az írásában, de öröm újraélni vele a kamaszkort!

Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.

„Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humora. Gratulálok!” Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója


10. Benina: Rekviem a szivárványodért

A belehalok a kíváncsiságba
Szó szerint lassan. (Hogy Beninának felnőtt könyve lesz!) Minden megjelent könyvét olvastam eddig, és el kell ismerni, igenis vannak igényes kortárs fantasy íróink. Benina ilyen szerintem.

Előbb légy halott, hogy aztán élhess!
Neszta életvidám, ambiciózus, szerelmes…
… és halott.
Nem képes alakot ölteni.
Egyetlen ember hallja.
Egyetlen ember látja.
Egyetlen ember érzi, amit ő.
Vőlegénye, a hajdani FBI-nyomozó, mára tanácsadó Damien Corner egy Tükrön keresztül képes kommunikálni a lánnyal, aki először semmire nem emlékszik az életéből. Damien kétségbeesett nyomozásba kezd – segítségére van Neszta húga, az autista Zorka.
A nővérek a közöttük feszülő, erős lelki kapocsnak köszönhetően érzelmi-szimbiózisba kerülnek. Neszta emlékei lassan térnek vissza, pedig sietnie kell, mielőtt az Árvák megkaparintják a lelkét. A Tükörben csak magára számíthat, és Hollóra, a különös, kalapos fickóra.
Damien számára mindenki potenciális gyanúsított, minden árnyékban támadás rejtőzhet,
minden eltelt pillanattal közelebb kerül a paranoiához. Míg Neszta önmagának egyre halványuló másaként tengődik a Tükörben.
Neszta és Damien szerelmének hátborzongató története.
A Tükör fordulatos, halálon túli világba kalauzol, és ha elkezded olvasni, többé már nem ereszt.

11. +1 Joker könyv
Majd meglátjátok, hogy mit fogok választani! :D

A kihívás indul: 2013. november 02. 16.00
Aki még szeretne jelentkezni, siessen mert jó lesz!
 


 

 

 

 

 

 

2013. október 24., csütörtök

Nem tudtam dönteni...
Hosszú évek során (meglehetősen jól tartom magam boszikoromhoz képest :)), tűnődtem és tanakodtam, hogy mi az ami igazán fontos nekem.
Mi az amiből képes lennék megteremteni egy naplót, egy világot magamnak. Csak éppen virtuálisan...
Aztán belém hasított a felismerés!
Engem igenis sok minden érdekel. Nem szégyen, inkább büszke vagyok rá! Ezért olyan blogot készítek (némi inspiráció és egy nagy adag energialöket azért kellett hozzá), ahová mindenről írok ami érdekel.
Legyen az művészet, körömlakkozás, sütemények, a Magyar Tolkien Társaság, könyvek, biológia, kirándulás, állatok, zenék, filmek, ruhák, sminkek és sorolhatnám...
Most tehát engedek egy kis betekintést egy ízig-vérig mindennapi boszorkánygirl életébe!