Én pedig elolvastam...
/Ez a történet egy szigetről szól, ami olyan kicsi, hogy egyetlen térképen sem szerepel. Egy kislányról, akinek az édesanyja egy évvel ezelőtt elindult otthonról a legszebb cipőjében és soha többé nem tért vissza. Szól még a Tiszteletesről, aki japán tornagyakorlatokkal tölti az idejét. Ládásról, aki különleges dobozokat szállít a világ minden tájára. Meg Nevenincs kutyáról, aki nagyon szereti az almás sütit, a tüzes karikákon való átugrálást viszont annál kevésbé. Amikor a tenger egy ismeretlen fiút sodor a partram az ő egyhangú életük teljesen felborul, Minou pedig nyomozásba kezd.../
Először talán kezdjük azzal, hogy teljesen felesleges elolvasni a fülszöveget, mert azon kívül, hogy megismerjük a szereplőinket, kb. semmi sem lényeges a történet szempontjából és egyáltalán nincs benne nyomozás. Ez nem egy krimi.
De nem is meseregény... Teljesen hiábavalóan hasonlítják A kis herceg-hez és A végtelen történet-hez, mert köze nincs hozzájuk. Olvastam már skandináv meg északi meséket, de amíg a Nils Holgersson és Harisnyás Pipi tényleg gyerekeknek szól, én nem mondanám ezt a jelzőt a Minou szigetére. Könyörgöm, azzal kezdődik, hogy találnak egy megfagyott holttestet a tengerben...
A történet maga visszaemlékezések sora és annak a három napnak a bemutatása, amíg a halott fiú a kék szobában fekszik, Minou édesapja pedig reménykedik, hogy az alatt az idő alatt talán rájön az élet végső igazságára.
Sajnos neki nem sikerül. De Minou-nak igen.
A mű tele van filozófiai kérdésekkel, mivel Minou édesapja, aki halászattal tölti a mindennapjait racionalista filozófus, aki csak az észre hagyatkozik. Ellenben mintegy másik oldalként folyamatosan ott lebeg az édesanya szelleme a sorok között, aki titokzatos módon eltűnt és akinek az élete egyébként is tele volt titkokkal, amiből nagyon keveset fogunk megismerni. Ő az a személy, aki az érzelmeket, a művészeteket testesíti meg szemben a logikával.
Nagyon szépen gondolatok vannak benne megfogalmazva, de a gyerekek szerintem halálra unnák magukat, mert az események nem pörögnek, hanem csak lassan hömpölyögnek és inkább egyfajta hideg skandináv hangulatot teremt meg benne az írónő, és embertípusokat sorakoztat föl míg válasz keres arra, hogy mi a fontos az életben.
"…a szív árulja el, nem a szó – legyen akár a leggyönyörűségesebb is –; a szív, ez a mellkasunkat feszítő, repülni vágyó csontvázmadár mondja meg biztosan, kit és mit szeretünk. Csak ennyink van, és más nem is számít."
Aztán mikor az utolsó pár lapot olvastam határoztam el magamban, hogy egyáltalán nem gyerekkönyv, mert olyan gondolatok merülnek fel benne, mint a megcsalás, öngyilkosság, halál...
Bár a halál az egész könyvet átlengi...
Nem tudom. Azoknak ajánlom, akik szeretnek gondolkodni a könyveken, akik a hangulat miatt olvasnak egy-egy művet és senkinek nem ajánlom, aki egy fantáziadús meseregényt vár.
Ne legyenek elvárásaid, csak úgy olvasd el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése