„Elragadottnak lenni annyit tesz, hogy nem maradhatsz”

Catherynne M. Valente:  A lány, aki körülhajózta Tündérföldet

Élt egyszer egy Szeptember nevű aprócska, tizenkét éves kislány, akit a Zöld Szél elragadott a Kis Fuvallatok Leopárdján egészen Tündérföld kapujáig. A kaputól kezdve aztán mindenféle kalandot élt át ez a csöpp gyermek, kezdve egy boszorkányokkal történő találkozástól egy fakanál visszaszerzéséig barátságba kerülve egy sárkánygyíkkal és egy máriddal, velocipéden utazni át az országon és legyőzni a gonosz Márkinőt, aki rémuralma alatt tartja Tündérföldet. Arról a részről már ne is beszéljek, ami egy komphoz szorosan kapcsolódik és némi púkákkal és árnyékokkal van összefüggésben!

Megjelenése óta szemezgettem ezzel a vizuálisan is gyönyörű művel, míg a Könyvmolypárbaj a megfelelő alkalmat szolgáltatta hozzá, hogy kézbe is tudjam venni.  Én alapból nagyon szeretek meseregényeket olvasni, nem csak klasszikus, hanem a kortárs irodalomban is, mivel kikapcsol, pihentet és a legtöbb esetben valami csodának a kezdete.

Az első pár fejezetben nehéz volt felvennem a történet folyamát (tegyük hozzá, hogy mellette mást is olvastam, és az sose tesz jót egy mű élvezetének), kissé zagyva, kesze-kusza szereplők és epizódok halmazának tartottam. Mint az Alice Csodaországbannál, itt is túl kellett esni az első megrökönyödésen, de főleg azon hogy bármilyen logikát is keressek az egészben. A továbbiakban már azért olvastam, mert csak, mert jó volt.

 

Aztán egyik este elalvás előtt újra belelapoztam, és egyszerűen teljesen levett a lábamról. Nemcsak a története, hanem a szereplői, de leginkább az ötletek benne.Mert mégis kinek jutna eszébe megmosni a bátorságot, kinek jutna eszébe megkülönböztetni a boszorkányokat minden más varázstudótól, kinek jutna eszébe nanákról írni és cukumogamikról írni, de legfőképpen ki tud ennyire elragadó mesét írni, hogy az apró-cseprő hibái ellenére is, az elmúlt idők egyik legnagyobb meséjének tartsam.

 "Amikor megszületsz- mondta halkan a gólem-, a bátorságod még új és tiszta. Mindenhez elég bátor vagy: hogy lemássz a lépcsőn, kimondd az első szavaidat anélkül, hogy félnél, más majd butának fog tartani, hogy furcsa dolgokat vegyél a szádba. De ahogy idősödsz, a bátorságod magához vonzza a piszkot, a megkérgesedett dolgokat, a mocskot és félelmet, és a tudást arról, hogy mennyire el tudnak romlani a dolgok és milyen a fájdalom. Mire félig felnősz, a bátorságod már alig moccan, annyira bemocskolta az élet. Ezért időnként le kell sikálnod és mozgásba lendítened, különben soha többet nem leszel bátor. Sajnos a te világodban nem sok olyan intézmény akad, amelyik olyan szolgáltatást nyújtana, mint mi. Így aztán a legtöbb ember mocskos gépezettel mászkál, holott csak egy kis suvikszolásra lenne szükség, hogy ismét paladinok, bátor és igaz lovagok legyenek."

Pedig keveredik ám benne a jó és a rossz, a fekete és fehér, élet és halál, és bizony Szeptember a mese folyamán erős jellemfejlődésen esik keresztül, képes lesz szenvedni a barátaiért, feláldozni egy részét és túlélni, megtanulva, hogy Tündérföld bizony mégsem olyan kedves és barátságos hely, mint amilyennek a gyerekek hiszik.

Ó, és a kedvencem a Kulcs!

 Számomra Szeptembert nehéz volt megkedvelni, mint azt a  Zöld Szél mondta, „meglehetősen házsártos és ingerlékeny gyermek…” volt. De ahogy haladt előre a kaland, megtalálta (inkább megtisztította) a bátorságát, az ügyességét és a szeretetre éhes szívét. Mégis az abszolút nélkülözhetetlen és személyes rajongásom tárgyai a könyvben a boszorkányok: Helló, Viszlát és az emberfarkas férjük Ezerhála. Imádom őket!

 

"Minden gyerek tudja, hogy néznek ki a boszorkányok. A bibircsókok fontosak, mint ahogy a horgas orr és a kegyetlen mosoly is. De a kalap az, ami felteszik az i-re a pontot: hegyes, fekete és széles karimájú. Sok embernek van horgas orra, bibircsókjai és kegyetlen mosolya, mégsem boszorkány. A kalapok mindent megváltoztatnak."

 Mindenkinek érdemes elolvasnia, aki ki szeretne szakadni a valóság súlyos mocsarából, aki örökké gyermek szeretne maradni, és aki egyszerűen csak szereti a meséket!

 Ui.: Soha ne áruljátok el az igazi nevetek!