Katja Millay: The Sea of Tranquility (Nyugalom tengere)
Lenyűgöző, bámulatos és csodaszép! Ez a három szó összefoglalja mindazt, ami a véleményem erről a könyvről, amelyik a JOKER-em az V. Könyvmoly Párbajon, mivel mindenképpen szerettem volna írni róla.
Sajnálom hogy ilyen ritkán vezetem a blogot, de nem ígérem meg hogy gyakrabban fogom, mert eddig sosem sikerült betartani. Talán ha nem ígérem meg, több időt fogok rá szánni. :)
Na, de térjünk vissza Katja Millay első és jelenleg egyetlen könyvére, ami a moly.hu-n is 95%-os értékelést kapott és nem hallottam még róla rossz véleményt. Nekem a barátnőm adta kölcsön elolvasni, mivel neki tetszett, nekem meg nem volt elég olvasnivalóm... (Bár volt, de gyűjtögetek a jövőre). Nem tetszett a borítója. Mostmár csodaszépnek találom és imádom kézbevenni, miközben ezt a bejegyzést írom. És persze szeretnék belőle saját példányt a polcomra.
A történet egy fiúról és egy lányról szól, akik mind a ketten komoly sérülésekkel kűzdenek az életben, még ha ezek a sérülések szemmel nem is láthatók. Nastya Kashnikov élete romokban hever egy tragédia miatt és nem találja önmagát, míg Josh Bennett pontosan önmaga elől menekülne. Nastyát a kurvás külső és a szleng modor, Josh pedig a magány falai mögé rejtőzik. Aztán találkoznak...
Az alap felállás egy tipikus new adult regényt idéz, de a Nyugalom tengere nem veszik el a klisék birodalmában, megmarad a maga egyszerű, tragikus valójában, ahol azért valahol sejteni lehet a befejezést. Szerencsére, mert nem szeretem a szomorú könyveket. Bár nem mondanám szomorúnak, inkább melankólikusnak, komornak egy csipetnyi erotikával és sok romantikával. Nastya titka apránként bontakozik ki a szemünk előtt, Joshét ellenben már a fülszöveg elolvasása közben megtudjuk, a kérdés csupán annyi, hogy ki ment meg kit?
Mind a majdnem ötszáz oldal magába szippantott, nem engedett és rabjává tett úgy hogy olvasás közben csak úgy repültek az oldalak. A hangulata zseniális, a karakterek kiforrottak és ugyan a magyar szöveg nem irodalmi, de a kategóriájában magasan megállja a helyét.
"Most már igyekszem a mindennapok csodáiban látni a varázst: ver a szívem, képes vagyok felemelni a lábam a földről, hogy előre lépjek, és van, aki szeret. Tudom, hogy továbbra is történnek rossz dolgok. És mindig megkérdem magamtól néha, vajon miért vagyok életben; ám most, ha felteszem ezt a kérdést, tudom rá a választ."
Nastya karaktere valahol végig egy csomó kérdést vet fel a regény folyamán, amire tudjuk hogy választ fogunk kapni, de akkor ott nem érezzük helyén valónak. Szeret futni, fél valamitől és még a neve is furcsa. Talán akkor kapunk először igazi betekintést a lényébe, amikor kiderül hogy neveket gyűjt. Josh is rejtélyes, de ő maga akar az lenni és mindenki tudja mire vágyik. Otthonra! Nasháról nem tudunk szinte semmit, a fejezetek elején lévő részletek lebbentenek fel egy-egy titkot a múltjáról. Drew volt az egyik kedvenc szereplőm. A felszínes, de belül érző és oltalmazó jóbarát, akinek igenis vannak hibái, de van nagyon sok jó tulajdonsága is meg egy szerető családja.
"Nastya felé fordulok, a holdat figyeli, ajkán mosoly játszik, nyoma sincs már rajta az egy perccel ezelőtti csalódottságnak. Felnézek az égre, hogy lássam, amit ő lát, Nastya pedig közelebb húzódik, és a mellkasomon nyugtatja a fejét. Nem érdekel, ha csak azért, mert fázik, vagy mert a kisteherautó platója rohadtul kemény. Nem kérdőjelezem meg; csak a karomba zárom Nastyát, és úgy szorítom magamhoz, mintha évek óta tenném."
Azoknak ajánlom a könyvet, akik szeretik a komolyabb, de egyben kikapcsoló olvasmányokat, azoknak akik hisznek a sorsfordító szerelemben, azoknak akik falják a jó könyveket, de azoknak is, akik csak ritkán olvasnak és persze mindenkinek aki szeretné megtalálni a Nyugalom tengerét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése